top

Együttműködésben Csíkszentmihályi Mihállyal

 

Csíkszentmihályi Mihály a legnagyobb élő pszichológusok egyike. Világhírét a FLOW állapot leírásával alapozta meg. A FLOW olyan állapotot jelent, amikor az ember teljesen elmélyül abban a tevékenységben, amit csinál. A koncentrálás és a kontroll érzése ekkor nagyon magas, és az ember úgy érzi, hogy megszünnek a mindennapi problémák, a gondok háttérbe szorulnak, az időérzékelése is megváltozik. Bármilyen tevékenység kiválthatja ezt az érzést: sportolás, művészet, gyerekekkel játszás vagy akár éppen a futószalag melletti munka. Ez azt jelenti, hogy a FLOW nem a tartalomtól függ, hanem attól, hogy az egyén képességei, és az adott kihívások milyen viszonyban állnak egymással.

Nem véletlen, hogy a különböző vezetés-fejlesztési iskolák mind nagyobb lelkesedéssel fedezik fel a kaliforniai Claremont Egyetemen tanító Csíkszenmihályi Professzor téziseit. Amelyik szervezet képes arra, hogy munkatársainál előidézze, és fenntartsa a FLOW állapotot, jelentős teljesítménynövekedéssel számolhat.

Az IQ ConsultinG által alapított ALEAS fejlesztő-műhely munkájának eddigi legnagyobb elismerése, hogy 2007-ben világszinten kizárólagos jogot kaptunk Csíkszentmihályi Mihály "Good Business" című könyvének interaktív "e-learninges" feldolgozására. A "Csíkszentmihalyi's FLOW is Good Business" című játék-alapú szimuláció az ALEAS me-Learning® laboratóriumának eddigi legnagyobb és legköltségesebb vállakozása. A tananyag célja, hogy bemutassa az üzleti élet szereplőinek a FLOW egyéni és szervezeti szintű hozzáadott értékét (a FLOW és az üzleti teljesítmény közötti összefüggéseket), és tanulási terepet biztosítson a FLOW megteremtéséhez és fenntartásához szükséges vezetői szerepvállalás begyakorlásához.


Csíkszentmihályi Professzor és az IQC ügyvezetője, Vécsey Zsadány (Claremont, Kalifornia, 2008)


A me-Learning tananyagok lényege, hogy a szakmai tartalmat szimulációs kerettörténetbe ágyazva tárgyalják. A"FLOW is Good Business" egy kaliforniai borászatban játszódik. A felhasználónak a szervezet vezetőjeként kell döntéseket hoznia annak érdekében, hogy elősegítse a FLOW állapot kialakítását.

Ismerje meg a „FLOW is Good Business fejlesztőit™”!

Olvassa el Csíkszentmihályi Professzor rövid életrajzát!

"FLOW is Good Business™" rövid tájékoztató


  Bannerek
 
ALEAS Group
FLOWLego Seriousplay
Insuite Project
 
top